2 perces olvasási idõ 2 ápr. 2020
hegymaszo-ey-kep-fooldal-20200402.jpg

Mire számítsak a veszélyhelyzet alatt, ha az állammal szemben perem van?

2 perces olvasási idõ 2 ápr. 2020

A napokban számos kormányrendelet látott napvilágot, amelyek a jelenlegi helyzet miatt előállt egészségügyi, gazdasági és államigazgatási kihívásokra reflektálnak. 

A Magyar Közlönyben kedden megjelent, egyes eljárásjogi intézkedésekről szóló Kormányrendelet a különféle peres eljárások sorsát igyekszik rendezni, többek között kiterjed az állammal és önkormányzatokkal szemben indított közigazgatási perekre.

A rendelet némi változást hoz a folyamatban lévő és később indítandó perek lefolyásában, azonban lényegét tekintve az ítélkezés „veszélyhelyzeti” működésképességének fenntartására koncentrál.   

Néhány érdekesség a változások közül: 

  • A rendelet célja, hogy biztosítsa a bíróságok működésének zavartalanságát. Új körülmények között és új szabályok alapján, de a perek el fognak indulni és a már megindult perek tovább fognak folyni – tehát leállásról szó sincs. 
  • Ez praktikusan azt jelenti, hogy azoknak a cégeknek, ahol például egy adóellenőrzés nyomán adóper van folyamatban, nem kell feltétlenül azzal számolniuk, hogy a bírósági munka leáll a veszélyhelyzet ideje alatt és nem hoznak ítéletet ügyükben. A folyamatban lévő közigazgatási-, így adóperekben azonban olyan új eljárási kihívásokkal kell szembenézniük a cégeknek, amelyeknek a nem megfelelő kezelése akár az adóper elvesztését is eredményezheti.

    A különféle közigazgatási eljárásokat, pedig a rendelet nem is érinti, tehát az adóellenőrzések is változatlan szabályok szerint folynak tovább. 
  • Mint a peres eljárásoknak általában, a közigazgatási pereknek is az  egyik legjellemzőbb sajátossága például a szóbeliség. A személyes jelenlétnek, a verbális kommunikációnak nagyon fontos szerepe van ezekben az eljárásokban. Erre azonban az új helyzetben nyilván nem lesz lehetőség. Az üzenetek célba juttatására tehát más lehetőséget kell találni. Szintén kihívást jelenthet majd a szóbeli interakciót igénylő bizonyítási cselekmények elvégzése (pl. tanúvallomás felvétele, szakértő meghallgatása), mert bár ennek technikai feltételei (távmeghallgatás) elvben adottak, gyakorlati működésük ezekben a perekben kérdéses.  
  • Külön bonyolítja a helyzetet, hogy az idei jogszabályváltozások alapján a bíróságoknak kötelező követniük a Kúria gyakorlatát. Ezért még fontosabb, hogy írásban minden releváns korábbi bírósági döntést feltárjanak az ügyfelek és azokat bemutassák a bírónak. 

Összefoglalás

A perekben új játékszabályok lesznek érvényesek. Az új játékszabályok alapján érdemes újra átgondolni a követett stratégiát – és szükség esetén megváltoztatni.

A cikkrõl

Kapcsolódó témák Jogi tanácsadás Adó